Nyílnak a csillagkapuk
2012. március 28. írta: Druida Borealis

Nyílnak a csillagkapuk

 

A NASA SDO műholdja február végén lenyűgöző jelenséget, forró gázokból álló kavargó plazmát rögzített az egyre hevesebben tomboló Nap felszínén.

képfeltöltés

Ezt követően több ilyen örvény is kialakult. A napokban azonban egy újabb különös dolog vált láthatóvá. Az egyik plazmatornádó felett egy hatalmas fekete folt jelent meg, mely körülbelül öt napig, az örvény elpattanásáig folyamatosan látható volt.képfeltöltés

Az előző bejegyzésben bemutatásra került egyik maya leleten véleményem szerint ugyanezt a jelenséget ábrázolták azzal a különbséggel, hogy a rajz, a jelenség rendeltetését is megjeleníti.

 

maya86.jpg

 

csillagkapu3.jpg

 

Balra lent a szélein fodros Nap és a belőle kinyúló plazmaörvény látható, melybe egy repülő csészealjat is belerajzoltak. Az örvény kiszélesedésénél a fekete gömb látható, ez a kapu, amiből éppen egy UFO lép ki és valószínűleg a mellette lévő Föld felé száguld. Ha ezeket a csillagkapukat az emberiség teremtői valóban a galaxisok közötti utazásra használták, ha egyáltalán alkalmas rá, akkor a közeljövőben, hacsak a NASA le nem tiltja a felvételeket, akkor szemtanúi lehetünk a számos kultúra által lejegyzett nagy visszatérésnek, az égi testvérek, és a "Napisten" eljövetelének.

maya87.jpg 

 

Forrás:  http://kilenc.blog.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://altertuf.blog.hu/api/trackback/id/tr764345141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása