Az UFO-k léteznek
2012. május 15. írta: Druida Borealis

Az UFO-k léteznek

Hatvan évvel ezelőtt állítólag azonosítatlan repülő tárgy zuhant le az új-mexikói Roswell külső részén. A hadsereg szinte azonnal cáfolt: egy időjárási ballont tévesztette meg az embereket. Azóta kiderült, midez csak egy ócska fedősztori. Igazuk van az összeesküvés-elmélet híveinek?

 A rejtélyes eset váratlan fordulatot vett a múlt héten: a támaszpont sajtókapcsolati ügyeit intéző, és a két nyilatkozat kiadásért felelős tiszt, az egy évvel ezelőtt elhunyt Walter Haut hadnagy ugyanis egy olyan esküvel hitelesített nyilatkozatot hagyott hátra, amelyet csak most nyithattak fel. A tiszt beszámolója szerint ugyanis az időjárási ballon csak egy fedősztori volt, és a valódi tárgyat a hadsereg egy közeli hangárban tárolta.

Haut szerint a légierő tábornoka, Roger Ramey tanácskozott az ügyről magasrangú tisztekkel, tudósokkal, s az ismeretlen tárgy darabkáit is vizsgálták, de nem tudták megállapítani az összetételét. A farmerek által összeszedett roncsdarabokat is összeszedték, minden apró töredéket eltüntettek, hónapokig lezárva tartották a környéket, nehogy verziójukat bárki cáfolhassa. Ugyanis már az eset után 24 órával előálltak a ballonos baleset sztorival.


A hadnagy szerint egy fém, tojásalakú tárgyat találtak, amely 3,6-4,5 méter hosszú, és 1,8 méter széles lehetett. Alatta egy ponyvával félig letakart, két földönkívüli test feküdt, amelyeknek viszonylag nagy feje volt, és 120 centi magasak lehettek. Az irat végén Haut megjegyzi: "Biztos vagyok benne, hogy egy világűrből származó űrhajó és annak legénysége lehetett". Állítólag azért nem merte senkivel sem megosztani a történetet, mert úgy gondolta, egyszerűen kinevették volna.


Az amerikai hadsereg 1994 júliusában a The Roswell Report: Fact Versus Fiction In The New Mexico Desert (A Roswell jelentés: tény a kitalációval szemben az új-mexikói sivatagban) című kiadványban próbálta összegezni a kérdést, megcáfolni a fantasztikus történeteket. A sivatagban akkor a szigorúan titkos Mogul projektet folytatták, amelynek során különleges műszerekkel felszerelt ballonokat engedtek fel a felső atmoszférába, hogy azokkal a lehetséges szovjet atomkísérletek nyomait keressék. A helyiek által látott, alacsony szürke testek pedig a ballonból kiesett, tesztelésre használt próbababák lehettek. Ez is egy variáns a rejtélyre.

1947. július 2-án történt az azóta is teljesen homályba burkolózó roswelli eset. A tiszta látási viszonyok miatt többen is látták, látni vélték a különleges fémtárgyat, Kenneth Arnold pilóta szerint legalább 2600 km/h-s sebességgel száguldott, ami háromszorosa az akkori leggyorsabb repülőkének. A hadsereg először elismerte a repülő csészealj létét és lezuhanását, de 24 órán belül cáfolták.

Az összeesküvés-elmélet középpontjába a szintén titokzatos 51-es körzet került, ahol állítólag idegen technológiákat teszteltek. A speciális támaszpontot azóta bejárták, de a rejtélyek megoldásához nem sokkal jutottunk közelebb. Vagy mégis?

by tokugava

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://altertuf.blog.hu/api/trackback/id/tr624514689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása